A közhelyes igazság szerint az emberiséggel egyidős a játék. Ezen az alapon persze továbbfűzhető a gondolat: a tömegek játékával, a sporttal, azon belül a labdarúgással - afféle mostohatestvérként - egykorú maga a futballhoz köthető erőszak. A szélsőséges cselekmények - mondhatni - a kezdetektől hozzátapadtak a sportághoz, és az erőszak mind a mai napig sajnálatos módon vírul a pályán és a nézőtéren éppúgy, mint a stadionokon kívül. A garázda elemek mellett a focihétköznapok részévé váltak a rohamrendőrök, a könnygáz, a vízágyúk, a páncélozott járművek. Ráadásul a sportág életébe beköltözött a terrorizmus is, és megjósolhatatlan, vége szakad-e valaha is a nemzetközivé lényegült kóros jelenségnek, vagy örök időkig együtt kell élnünk a futball és erőszak különös házasságával.
Az egyik legfrissebb nyomasztó példával a labdarúgással összeszövetkezett, de jó ideje már a politikával is frigyre lépett erőszakra az Angolában zajló Afrikai Nemzetek Kupája szolgált. A január utolsó napján zárult kontinentális torna nyitánya előtt két nappal, január 8-án röppent világgá a szomorú szenzáció: terrorakció áldozatává vált a togói válogatottat szállító buszkaraván a hivatalosan Angolához tartozó, attól azonban elszakadni igyekvő tartományban, Cabindában. A függetlenséget bármilyen eszközzel, így mindenek előtt fegyverrel kierőszakolni kész szeparatisták és a központi akarat nevében fellépő angolai kormányerők folyamatos ellenségeskedése közepette érte orvtámadás a gyanútlan focistákat, akiknek az egész háborúsdihoz nincs semmi közük, mégis célponttá váltak.
Többen lőtt sebbel kerültek kórházba, hárman életüket vesztették a gépfegyvertűzben. A támadás azért is aggasztó, mert a nyáron labdarúgó-világbajnokság lesz a Dél-afrikai Köztársaságban, és noha a rendezők a togóiak elleni terrorcselekmény után azon mód leszögezték, hogy náluk teljes biztonságban érezheti majd magát mindenki, az aggályok Cabinda után kétszeresen is jogosak: biztos, hogy így lesz?
Foci húgyhólyaggal és emberfejjel
Nem mintha a kezdetek, a futball megszületésének és elterjedésének első évtizedei mentesek lettek volna a véres körítéstől. Írásos emlékek ugyan alig akadnak, de - ha eltekintünk attól, hogy bizonyos verzió szerint a labdarúgást a kínaiak találták ki - a feltételezett európai bölcsőben, Angliában a középkorban már bizonyosan népszerű volt, egyúttal baljós melléktermékekkel" is szolgált a labdával űzött tömegjáték, amelynek születését egyesek egészen a IX. századig vezetik vissza. A csőcselékfocinak" - amelyet sokáig különböző települések, falvak, városok óriási létszámú, sok száz, sőt olykor ezernél is több fős csapatai vívtak egymással - semmiféle rögzített szabálya nem volt, a játék pályára terelése" csak évszázadokkal később következett be.
Emlék a múltból: dombormű állít emléket a labdarúgónak
Rendre húsvét ünnepe táján, húshagyó kedden kerekedett fel a szomszédvárak népe, hogy a felfújt, majd bőrrel beburkolt, marha vagy sertés húgyhólyagából készült labdát eljuttassa a kapuba", az ellenfél valamilyen központi helyére, például piac- vagy templomterére. Gyakorlatilag bármivel és bárhogyan, ha úgy tetszik kézzel-lábbal - és mivel semmi sem fogta vissza a tömegfutballistákat", a végtagtörések, a sérülések mindennaposak, sőt mindenpercesek voltak. Mi több, a balszerencsés kimenetelű csatározásokban halálesetek is előfordultak. Természetesek" éppúgy, mint erőszakos halálok.
Egy - igazságtartalmát illetően ugyan erőteljesen vitatott - monda szerint a "labdarúgás" azzal kezdődött Angliában, hogy a normann megszállók egyikének, egy halott (megölt?) dánnak a feje szolgált játékszerül, és azt rugdosták az idegenek elleni haragjukat ily módon levezető meghódítottak.
A pogány verzió mellett írásos feljegyzések szólnak arról is, hogy 1280-ban egy települések közötti távmeccs" során végeztek két emberrel: az egyiket tőrrel leszúrták, a másikat kővel agyonütötték.
Éppen a szervezetlenség, a rendetlenség, az indulatok megzabolázatlansága, az időnkénti teljes anarchia kényszerítette ki a változásokat. Egyfelől a futball betiltását, másfelől - mivel mit sem ért a tilalom - a játékszabályok rögzítését. Mindkettő többszöri nekifutást igényelt.
Labdarúgás: télen-nyáron, éjjal-nappal játszák
Mielőtt a Cambridge Rules, az első átfogó szabályozás 1848-ban megszületett volna, uralkodók sora igyekezett gátat vetni a népőrület elburjánzásának - nem utolsósorban azért, mert még a katonák is mind gyakrabban a focit választották az íjászkodás helyett. II. Edward király 1314-ben adta ki parancsát, hogy tilos futballozni, és a jogszabályt megsértőket börtönbüntetéssel fenyegette meg. Mivel az előd lépése hiábavalónak bizonyult, a betiltással megpróbálkozott később IV. és VIII. Henrik is, I. Erzsébet pedig, már a XVI. század közepén, azzal riogatott királynői rendeletében, hogy nem csak bezáratja a focizással "bűnbe esőket", hanem egyhetes templomi bűnbánó imádkozás is jár nekik halmazati büntetésül. Ám semmilyen penitencia, börtönnel való rémisztgetés nem tudta feltartóztatni a labdarúgás térhódítását, amely 1681-től ismét polgárjogot kapott Angliában, hogy aztán szerte Európában is elterjedjen. S persze hozza magával az erőszakot is
A Preston és az Aston Villa kezdte
Hogy maradjunk Angliánál: arrafelé a futballhuliganizmus első kiemelkedő megnyilvánulásaként jegyzik az 1885-ös és 86-os éveket. Történt, hogy a Preston North End 5-0-ra verte az Aston Villát barátságos mérkőzésen, amelynek azonban cseppet sem barátságos folytatásaként a két csapat játékosai kővel kezdtek dobálózni, majd ököllel és botokkal estek egymásnak. Az egyik Preston-játékost oly súlyosan bántalmazták, hogy eszméletét vesztette. A következő esztendőben megint a Preston hallatott magáról, ezúttal szurkolói révén, akik egy vasútállomáson a Queen's Park Rangers-rajongókkal csaptak össze - labda nélkül. (folyt.)